Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csábító hajviseletek

 

Valahányszor különleges alkalomra készülünk, a fodrászhoz járás drága és időigényes lehet. Miért ne készíthetnéd el saját magadnak a csodás hajkölteményeket otthon? Így sokkal kevesebbe kerül, ráadásul másvalaki időbeosztásához sem kell igazodnod.

 

 

Göndör póthajjal hosszabbítottuk meg, és tettük dúsabbá ezt a frizurát. Elől a frizura teljesen sima, hátul pedig teljesen göndör.

 

 

1. Mossuk meg és szárítsuk hullámosra a hajat. Jelöljünk ki ez kb. 10 cm széles, négyszögletes részt hátul a fejen, a fejtetőtől a tarkóig. Fésüljük le ezen a részen a hajat, majd fogjuk össze bal és jobb oldalon egy-egy hajcsipesszel.

 

 

 

2. Tupírozzuk fel a hajat a négyszögletes rész tetején, , hogy laza hajalapot képezzünk.

 

 

 

 

3. Fújjunk rá hajrögzítőt, majd közepes hőmérsékleten szárítsuk meg.

 

 

4. Válasszunk ki egy hosszú póthajat, majd göndörítsük be hajsütő vassal.

 

 

 

 

5. Tompa hegyű tű és vastag cérna segítségével varrjuk a póthajat a feltupírozott, laza hajrészhez.

 

 

 

6. Jelöljünk ki egy ferde vonalat a póthaj fölött, jobboldalt. Fogjuk össze a hajat erről a részről, és miközben megcsavarjuk, húzzuk átlósan lefelé.

 

 

7. Hajtsuk a hajat a póthaj bal oldalára, majd tűzzük le hajcsattal.

  



8. Fogjuk össze a hajat a bal oldalon, a fültől a tarkóig tartó részen. Fésüljük felfelé a hajat, majd húzzuk át a jobb oldalra.

 

 



9. Csavarjuk meg finoman felfelé a hajat, majd tűzzük le hajcsattal a póthaj jobb oldalán.

 



 

10. Fogjunk össze egy ugyanekkora tincset a jobb oldalról, a fül és a tarkó közötti részről. Fésüljük a hajat felfelé, majd húzzuk át a bal oldalara.

 



11. Csavarjuk meg finoman a tincset, majd tűzzük le hajcsattal a bal oldalon, a 8. pontban leírt hajrész alatt.

 

 



 

12. Fésüljük hátra az elől, bal oldalt található hajrészt.


 

 

13. Fújjuk be hajrögzítővel, majd húzzuk hullámszerű alakzatba hátul jobboldalt. A forma kialakításához használjunk stílfésűt, majd tűzzük le hajtűkkel.

 



14. Ismételjük meg a műveletet a másik oldalon is a haj hátrafésülésével.

 

 


 

15. Fújjunk a hajra rögzítőt, majd igazítsuk hullámszerű alakzatba. Ehhez használjunk stílfésűt, majd rögzítsük hajtűvel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 A legfontosabb eszközök és tanácsok


Néhány alapeszközre szükséged lesz ahhoz, hogy a fent bemutatott frizurákat el tud készíteni. Ezeket könnyen beszerezheted a fodrászkellékeket árusító üzletekben, a drogériákban vagy nagyobb áruházakban.

- Hajszárító
- Hullámcsat
- Csipeszek
- Hajsütő vas
- Diffúzor (még dúsabbá varázsolja a göndör hajat, és tényleg kiemeli a hullámokat)
- Hajgumik
- Hajformázók (lakk, zselé, hab)
- Póthajak
- Hajegyenesítő
- Hajtűk
- Tű és cérna
- Stílfésű (Egyik vége formázott, míg a másik hegyes csúcsban végződik. A fogazott részt konty fésülésre használhatod, a hegyes végét pedig választék készítésére vagy a haj összefogására, ,amíg a többivel dolgozunk. A csavart, hurkolt frizurákhoz több ilyen fésűre lesz szükséged.)
- Szivacs

 

Kép

 

Davis Buton

________________________________________________________________________

Hullámos hajzuhatag

 

 



Ebben a frizurában a hosszú haj olyan, akár egy vízesés. Míg a felső része örvényként kavarog, az alsó hajzuhatag lágyan omlik a hátra.

 

 

 

1. Mossuk és szárítsuk meg a hajat. Hajsütő vassal készítsünk laza hullámokat.



 

 

2. Jobb oldalon húzzunk választékot a homloktól a fejtetőig.

 



 

 

3. A fejtetőn tupírozzuk fel a hajat, valamint egy kör alakú részen is.

 

 

 

 



4. Fésüljük a közében lévő hajat hátra, a feltupírozott haj fölé. Rögzítsük két csattal.

 

 



5. A választéktól jobbra lévő hajtincset osszuk első és hátsó részre. A hátsó tincset fésüljük simára, utána húzzuk hátra a hajcsatokhoz.

 

 



6. Húzzuk át a hajtincset a csatok fölött, hogy ne látszódjanak, majd rögzítsük a bal oldalon.

 



 

7. A választéktól balra eső hajtincset is osszuk első és hátsó részre. A hátsó tincset fésüljük simára, majd húzzuk hátra a csatok felé.

 

 



8. Ezt a hajtincset átlósan lefelé húzzuk át a csatok fölött.

 


 

 

9. Hullámcsattal rögzítsük a tincset a csatok alatt.

 

 



10. A jobb oldalon elől maradt hajtincset fésüljük hátra, lefelé. Rögzítsük a tincset hátul, a hullámcsat alatt.

 



 

11. Fésüljük simára a bal oldalon, elől maradt tincset.

 

 

 



12. Rögzítsük hátul az előző tincs alatt.

 



13. Fogjuk a bal fül mögötti hajtincset, és fésüljük jobbra, felfelé.

 

 

 



14. Rögzítsük az előbbi csat fölött.

 



15. Húzzunk ki egy hajtincset hátulról és fésüljük simára. Csavarjuk meg 6-os alakba, és rögzítsük hátu

 

 

Davis Buton

________________________________________________________________________

 

 


Készítsünk játékos, könnyed frizurát. Fésüljük ki az arcunkból a hajunkat, és hagyjuk a fürtöket lazán a hátunkra omlani.

 

 



1. Mossuk és szárítsuk meg a hajat. Hajsütő vas segítségével készítsünk laza loknikat.

 

 

 

 

2. Hagyjuk néhány percig kihűlni a hajat, majd osszuk szét mindegyik loknit öt részre.

 

 

3. Húzzunk választékot a fejtetőn át egyik fültől a másikig, és válasszuk két részre a hajat. Az elől lévő hajban készítsünk jobb oldalon választékot, a hátsó hajrészt pedig osszuk két részre. Válasszuk ketté az egyik hátsó hajtincset alsó és felső részre.

 

 

4. Kötélszerűen sodorjuk össze az alsó és felső tincset.



 

 

 

 

5. Tekerjük befelé a tincseket.

 

 

 

 

6. Rögzítsük két, X alakban elhelyezett hullámcsattal. A tincs végét hagyjuk szabadon.

 

 

 

 

7. Osszuk alsó és felső részre a másik, hátul lévő hajrészt.

 

 

8. Kötélszerűen sodorjuk össze a két részt.

 

 

 

 

9. Tekerjük fel és tűzzük meg két hullámcsattal.

 

 

 

10. Most az elől lévő hajjal folytassuk a munkát. Osszuk két részre a jobb oldalon lévő hajat, és kötélszerűen sodorjuk össze két részt.

 

 

 

 

11. Húzzuk az összesodort hajtincset körbe a fej hátsó részén, a jobb oldalon lévő, X alakban feltűzött hullámcsatok felé.

 

 

 

 

12. Rögzítsük a tincset a két hullámcsat közelében.

 

 

 

13. Fogjuk meg az elől maradt hajrészt. Osszuk kétfelé, első és hátsó részre. Húzzunk ki egy tincset a hajból, hogy könnyedén az arcba hulljon.



 

 

14. Kötélszerűen csavarjuk össze a két részt.

 

 

 

 

 

15. Húzzuk hátra és rögzítsük a hullámcsatok közelében.


 

 

 

Davis Buton

________________________________________________________________________